Horimiya 2021 tavaszi

20 03 2021

Horimiya 2021 tavasz

Poszter:

Történet:
Egy szokásos gimis szerelem, megbolondítva kettő titokkal, az egyik, hogy a srác igazából egy rosszfiú. A másik, pedig ha jól értettem, hogy a csaj nem hord otthon sminket?

Vélemény:
Viszont az első kettő rész után nagyon jó. Nem is azért mert olyan magas minőségű lenne. Hanem, mert rögtön a második részben már egymás kezét fogdossák. És mivel annyira ritka a testiség még akár ennyire kis mértékű ábrázolása is a tinifilmekben sorozatokban, mint a Jüskiben a megbízható hosszú életű íróasztal, ezért mindenképpen felüdülés nézni.

A részek rövidek, 23 perc, tehát hamar pörögnek. és aránylag gyors a cselekmény folyása is, nincs túlhúzva semmi. A helyszínek kissé repetitívek, de ez elnézhető egy alacsonyabb költségvetésnek.

Remélem, a további részekben megmaradnak ketten középpontban és az ő kapcsolatuk fejlődése. Nem mennek el mellékszerelők kibontására, mert egyrészt arra 23 percben nincs idő, másrészt kimondottan jó a kémia közöttük, és rajtuk kívül nincs is más érdekes a sorozatban.

Remélem továbbá azt is, hogy még jobban belemennek a testiségbe, mármint ilyen csók, és rendes randik, meg hasonló japán mércével nagyobb mélységekbe. Esetleg még egy testi kapcsolat után viszonyrendszert is tök szívesen megnéznék. Persze ilyesmi úgyse lesz benne. Azért jó lenne, mert nagyon ritka az ilyen. Főiskolás, középiskolás szereplőkkel meg talán még nem is láttam. Vagyis egyetemistásat már mintha láttam volna, de gimiset talán csak egyet.

Legalábbis egyre emlékszem a Fumi Nikaidos River’s Edge 2018. Mondjuk az elég jó film volt, talán pont emiatt is, hogy ilyenbe is belement.

Gondolom a manga is erősebb lehet, mert nagy népszerűségnek örvend, ahogy láttam. A főszereplőcsaj egyébként a Oh! My Boss! Koi wa Bessatsu de 2021 tél sorozat melléksorozatának főszerelője, Kubota Sayu akit most már lehet meg kell jegyezni?

Nade a lényeg, hogy az első kettő rész alapján egy nagyon jó kis romantikus sorozat, ami erősen koncentrál a szerelmi kapcsolat felépítésére, és emiatt lesz jó.


Műveletek

Information

Hozzászólás